Most először babakocsi nélkül, négyesben.

A cél a zöldséges volt, az élmény meg felemelő: kézen fogva a lányokkal, hátamon a szuszogó Ádámmal, babakocsi kerékkel való viaskodás nélkül :)

Kár, hogy nem tudtam hátulról lefényképezni magunkat.

Azért hoztam képet, az első sk egyensapiban a lányok:

Említettem, hogy mostanában Ancsi és Villő szívesen alszanak együtt? Addig, amíg mi nem megyünk aludni - nem merjük kettejüket az emelt ágyon hagyni egész éjjelre. Éjfélkor tegnap, így voltak épp ők ketten:

És egy új szó: nyú - nyúl :)

Bármennyire is nehezen megy, muszáj lenne némi időt szakítani a blogra. Sajnos nem a régi a memóriám már. Vagy nem is tudom. Valamelyik nap, ja igen, Szilveszterre virradóra Villő valami szörnyűt álmodhatott, mert visítva, sikítva sírt, és Atti, aki sokkal hamarabb odaért hozzá, nem tudta megnyugtatni, folyamatosan engem hívott. Ölbe vettem, leültem vele a fotelbe, belefúrta az arcát a nyakamba, kicsit hüppögött még, majd elaludt. Szorosan szorított magához, így pihentünk kb fél órát. Közben elgondolkodtam - ijedten vettem tudomásul, hogy Villő már mekkora, és szégyen, nem szégyen, mennyire nem emlékszem arra, hogy mikor is nőtt meg ennyire. Néha a kezembe kerül néhány fénykép és erőltetnem kell, hogy akkor milyen volt és mit csinált. Ancsi valahogy egyértelműbb - gondolom, mert majdnem 3 évig egyedül volt és csak rá tudtam/tudtunk figyelni. De akárhogy is, most már hárman vannak és én nem szeretnék lemaradni ezekről az édes évekről, hónapokról. Szívem szerint filmre vennék minden napból valamennyit, hogy sose felejtsem el ezeket a perceket. Ráadásul most változás előtt állunk, úgyhogy mindenképpen meg kell örökítenem néhány momentumot :D

Villő

Napokon múlik és beindul a beszélőkéje, most már visszavonhatatlanul, érzem :)

Eddig is folyamatosan karattyolt, de néhány felismerhető szón kívül inkább "angyal nyelvet" (khm - egyesek szerint Villővel egy lapon az angyal szót használni már magában is meglehetősen mulatságos) használt - noha nekem sokszor volt olyan érzésem, hogy hosszú párbeszédeket folytatunk, annyira kifejezően adja elő a halandzsáját is, azzal a néhány érthető szóval megspékelve. Egy mondaton belül simán használja a baba szót 8 különböző jelentéssel és hangsúllyal. Mostanában kezdi a mi szavainkat utánozni, olyan, mint egy kis papagáj. Nagyon édes. Kedvenc szava a "nem" és ezzel kb mindent elmondtam. Néhány gyöngyszem a Villőnyelvből: nem!, ami néha nyem!, ha nagyon komolyan gondolja, (j)ó - nagyon elszántan tud nézni hozzá, ez jelenti az igent is; nyanya - ez lennék én; papa - ez apa és a papák (Atti elég nehezen emésztette meg, hogy Villő papának hívja, úgy érezte, neki nincs külön neve - pedig szerintem tök más hangsúllyal mondja Villő, mikor őt szólítja. Mama, a mamáknak. Baba - saját maga és minden gyerek, kivéve a tesókat, ha fontos, hogy a testvéréről van szó: Dede, Dám és Anyi. Bobo - Bori, a keresztanyu, mindenki más nőnemű lény: néni. Memen - ámen és köszönöm, bár az utóbbi pár napban próbálkozik a szöszö-vel :) Pá - háp, (v)au, utánozza a halat és a lódobogást, meg persze a cicát és az oroszlánt, a bárányt és a tehenet, a malacot, a békát és a majmot. Az elmúlt napok hozadéka: csat, tű, lent

Ádám születése körül kezdett babázni, nagy lelkesedéssel és rengetegszer mondogatta közben a kaka szót :) Mindig tisztába kellett tenni a huncut babáját. Kedvenc meséje az Anna és Peti Kistestvér érkezik című kötetéből az első mese. Pontosabban a 20. oldal, ahol Petit tisztába teszi Anya.

A képeken mindent megmutat, a legegyszerűbb virágtól a traktoron át a szélkerékig. Ismeri a színeket (ez megdöbbent, emlékszem, Ancsit mennyit nyüstöltük, hogy legalább 3 színt különböztessen meg - így utólag valószínűsítem, hogy hülyére vett minket, és már rég tudta őket, csak élvezte, ahogy megy fel a pumpa). Szeret tornyot építeni, gyöngyöt fűzni, apróságokat rakosgatni, mindent szanaszét szórni, filccel rajzolni (főleg a saját kezére) és persze babázni. Szeret sétálni, állatokat nézni, csúszdázni, hintázni. Kanapéról leugrani, körbe forogni, táncolni, vizezni. És mindenben utánozza Ancsit.

Kivéve, hogy enni is nagyon szeret. :) Hamma-hamma és közben úgy néz, hogy elhiszed, hogy menten éhen hal. Akkor is, ha éppen 10 perce fejezte be az ebédet.

Öltözködne, de egyelőre a vetkőzéssel jobban boldogul :)

Lassan talán a szobatisztaság is alakul, néha előhozza a bilit, a szoba közepére, belepisil, fogadja az ovációt, majd napokig nem ismétli meg a produkciót :D De pelenkázódni utál.

Ádámot nagyon szereti. Egyre kevésbé veszélyes rá, sokat rötyögnek együtt.

Irtó akaratos - ha valamit a fejébe vesz, kemény munka eltántorítani, klasszikus, földön fetrengős hisztit ő mutatott be először a családban. De humoros is, igazi csibész, mindig meg tud nevettetni.

Mostanáig az esti koreográfia meseszerű volt - megitta az esti babatejet és szó nélkül ment a kuckójába. Pár hete nem szeretne lefeküdni, bolyong a lakásban, keresi a helyét, de sehol sem pihen, mindenhol pörög. Egyszer elaludtak Ancsival együtt, összebújva, kézen fogva - de azóta nem, pedig ezt nem bánnám. Vannak nagyon nehéz esték, amikor akár fél órát is küzdünk, mire végre elalszik. Délután a hátamon 5-7 perc alatt elalszik, és 1, másfél órát alszik.

Ancsi

Megállás nélkül beszél. Hangosan. Mindegy mit és mindegy kinek. :) Állandóan kérdez, érdekes, szavak jelentését is, ezt eddig nem tette. És meg is jegyzi a magyarázatot.

Csodálatosan kitartó a rajzolásban, színezésben. Mostanában inkább rajzol, illetve szerintem nagyon kreatív módon mindenféle ajándékokat gyárt, vegyes technikával. Pl karácsonyra kis csomagokat készített a barátainknak: kis zacskóba mindenféle színes papírfecniket rakosgatott, szalaggal bekötötte a zacsi nyakát, papírból kis kártyákat vágott, amelyeket matricával, mintalyukasztóval és műanyag gyöngyökkel díszített és ráírta a címzettek nevét (átmásolta, amit Atti írt), majd ráfűzte a zacskón levő szalagra. De mindenféléket kitalál, semmit sem szabad kidobni, mert minden jó még valamire :)

Ügyesen kirakózik, csak sajnos erre ritkán van alkalma, Villő nehezen tolerálja.

Szerepjátékos - hercegnő vagy kutya, nyuszi, vagy anyuka, piknik, vagy bál, esetleg szülinap - minden jöhet. Mostanában állatmentő is :D

Ő is meglehetősen önfejű, és sajnos elég gyakran összeakadunk... valahol lyukas lehet a türelem-tartályom, könnyen felkapom a vizet :(

Villővel néha marakodnak, főleg, ha a kicsi tönkreteszi Ancsi kisállatcsendéletét, vagy besegít a művébe. De nagyon jól tudnak együtt játszani és végtelenül szolidárisak egymással. Ádámot is szereti, ölelgeti, öltöztetné, gügyög neki és bohóckodik :D

Nagyon megbízható, ha kint vagyunk az utcán, boltban, akárhol. HA előtte otthon hepciáskodott is, ha "helyzet van", nagyon felelősségteljesen viselkedik - ezt nagyon szeretem benne.

Szórakoztató a szövege, nagyon jó a fantáziája, a memóriája. Bújik, de olyan kis esetlen most, mindene hosszú, szoknia kell a méreteit, a szúrósságát :D

Ha mérges, visít, csapkod, dobál. Ijesztő magamra ismernem ilyenkor... :-O

Ádám

4 hónapos, hihetetlen.

Hasra fordul, kezébe fogja amit elér, jóól megnézi, rakosgatja egyik kezéből a másikba. Kedvencei a csörgős, de puha dolgok, a nejlonzacsi lenne a non plus ultra, de ehhez csak ritkán jut hozzá - úgyhogy jobb híján megteszi a textil kocka és könyv, valamint a babacsörgő-állatkák.

Napközben is többször alszik még nagyokat, ha ideálisak a körülmények a nappali közepén, a hintában, ha kicsit nagyobb a káosz, akkor általában kendőben, a hátamon :)

Séta közben mindig elalszik - ilyenkor az esetek 90 %-ban kendőben utazik, a babakocsit egyelőre Villő bitorolja.

Éjjel általában jól alszik, reggel fél6 körül ébred, néha visszaalszik, gyakrabban nem. Persze vannak zűrös éjszakák, a minap éjjel fél 1-től fél 4-ig hancúrozott, mintha fényes nappal lenne.

Sikongat, brümmög, gügyög, és rengeteget mosolyog. Szopi közben is engem néz, időnként rám vigyorog, elégedetten nyújtózkodik, komolyan mondom, udvarol.

Meglehetősen nedves gyermek amúgy, dől a nyála, ökle a szájában, időnként bukik is mellé :D

És látom, akarata neki is van - ha sír, akkor addig, amíg nem segítek rajta. Nem tudok azonnal reagálni mindig, de nagyon igyekszem, mert nem csak tudom, hogy ő sem jókedvében üvölt, hanem komolyan veszélyben van ilyenkor a dobhártyánk :)

Nem nagyon megy ez a blogolás mostanában, szégyellem magam piszkosul miatta... :S

Pedig megérné gyakrabban írnom, annyira jó fejek.

Ancsi, 4,5 éves :) - igazi ovis. Szívesen megy, hatalmas lendülettel veti bele magát a játékokba, foglalkozásokba. Sok kis barátja van, úgy veszem észre, hogy szeretik. Élvezi, hogy már nem "kicsi", hanem középsős, élvezettel mesél a kicsikről. :) Nálunk oviidőben vannak foglalkozások, ezeken részt vesz Ancsi. Hétfőn úszni mennek (eddig kétszer volt, kétszer elmaradt maga az úszás, egyszer pedig nem szeretett volna menni - úgyhogy ez még lehet, hogy nem lesz állandó), kedden kézműves foglalkozás (ezt nagyon nagyon szereti. Már tavaly is mindig álmélkodva és irigykedve nézegette a "nagyok" műveit, és hihetetlenül boldog, hogy most ő készíti el a különféle alkotásokat - Kati néni is elégedett vele, azt mondja, hogy nagyon ügyes), szerdán hittan (családi barátnőnk tartja nekik, mesélős, színezős, ragasztós, játékos foglalkozások), csütörtökön pedig néptánc (sokat körjátékoznak, ezeken a napokon hazafelé tuti dúdolgat valami néptáncos dalocskát) van. Pénteken van a csoport tornaórája, de ő ebből általában kimarad, mert a péntek Erzsi mami napja :) De nem marad a lány mozgás nélkül, kedden és csütörtökön délután balettra jár. A tanárnő nagyon dicséri, jó a mozgása és az alakja hozzá. Játékos foglalkozás ez is, persze, de a kislányok nagy örömére belecsempészi a balett alapjait is. Az elején és a végén "koreográfiájuk" van, pukkedlivel, alapállásokkal, karmozdulatokkal. Nagyon édesek. Általában én viszem őt, Atti megy érte - így mind a ketten megleshetjük hogyan ügyesedik :) Ez így leírva rengetegnek tűnhet, de a baletton kívül minden oviidőben van, egyelőre semmire sem mondja, hogy nem akar menni. Ha nem akar, természetesen nem kell mennie, mint ahogy egyszer az úszást is kihagytuk.

Mostanában is szívesen rajzol (inkább színez) itthon, de kevésbé aprólékos, mint nyáron volt - inkább a mennyiségre, mint a minőségre törekszik, újabb és újabb színezőket szeretne nyomtattatni velünk, de ennek nem nagyon örülünk. Talán lassan megérti már, hogy a papír sem az asztalon terem :) Érdekli a többi kézműves technika is, valamelyik nap dekupázsoltunk - aztán a papírragasztóval és néhány ecsettel kidíszített egy rajzlapot szalvétával suttyomban, miközben a kicsiket rendeztem délutáni alvásra, és én nem vettem észre, csak másnap. Szerepjátékai (gondolom Ádám hatására) megint kisbabás, kisállatos szinten mozognak, ilyenkor selypegve beszél, komolyabb célja nincs a játéknak. Amikor Villő alszik délután, akkor tud igazán játszani a játékaival - ilyenkor előkerül a babaház, a kirakó, illetve mesekönyvet olvasunk. Sajnos már nincs olyan jó idő, de pár nappal ezelőttig a kora estéket az udvaron töltöttük, sokat biciklizett, Daniékkal "bandáztak".

Ádám érkezése azért láthatólag megviseli - elég gyakoriak a hiszik, vagy a másik véglet, a mélázások. Rágja a körmét :( Éjjelre megint kap pelust, a hideg idő beköszöntével szinte minden éjjel bepisilt, nem tudok ennyit mosni. Mióta nem stresszeljük ezzel, egyre gyakrabban ébred szárazon :) Az óvónénit kérdeztem, hogy látszik-e Ancsi viselkedésén valami, mondta, hogy pár napig nem kereste a barátai társaságát - se Nórival, se Matyival nem állt szóba. De ez azóta rendeződött, és már olyan, mint szokott. Talán lassan túl lesz a krízisen :) Egyébként nagyon sajnálom Őt néha, mert ugyan azt mondják, hogy a középső "sínyli" meg leginkább a kicsi érkezését, nálunk Villő túl kicsi még, kiköveteli a figyelmet. Ancsit meg hajlamos vagyok "nagyként" elkönyvelni, elvárni tőle, hogy bizonyos dolgokat magától, tökéletesen megcsináljon. És ez talán nem helyes. Próbálunk figyelni erre is.

És még valami - mesél :) Igazából megtörtént dolgokat is (pl: ovi, régebbi sztorik) és fantáziálásokat is. És ha valami "rosszaságot" követ el, simán Villőre keni.

Villő, 20 hónapos - 11 kiló kőkemény akarat - és ezzel kb minden elmondtam :) Ha van az embernek ideje rá, akkor nagyon szórakoztató vele lenni. Elkezdett babázni, favonatozni, duplózni, fa kirakójátékokkal játszani, gyurmázni, firkálni és képeskönyvet nézegetni. Ancsit utánozza, mindenben és fenntartás nélkül. Kedvenc játékuk, hogy a kiskanapé karfájáról ugrálnak le különféle módokon - előre, hátra, oldalra. Ijesztő és szívmelengető egyszerre. Nézni ijesztő, hallani a kacagásukat nagyon jó. Ádámot nagyon szereti - pl felébreszteni, ha éppen elaludt, piszkálgatni szemét-száját. És leginkább ráfeküdni szeretne. Persze a kis fifikás megígéri, hogy nem fekszik rá, nem bántja ("Villő, be szeretnél mászni mellé a kiságyba?" Bólogat veszettül. "Vigyázol rá? Nem fekszel rá, ugye? Nem nyomod ki a szemét?" Úgy rázza a fejét, hogy félek, le ne essen. Bemászik, melléfekszik, vigyáz rá - aztán egy óvatlan pillanatban megvizsgálja a szemét, közelről, belenyúl a szájába és gyengéden rágurul). De tényleg szereti, amikor reggel felébred, Ádámot keresi először. Egyik legkedvesebb pillanata a napból az, amikor meghalljuk reggel Ádám jelzését, és ő odabújik mellé az ágyunkba. HA valamit nem szabad neki, éktelen visításban tör ki, és látványos, hangos előadást tart. Olyan igazi, hanyattvágós hisztit. Csak nézünk, honnan vette, Ancsi ilyet nem csinált (azóta megtanulta a húgától, persze) :) És hát, sajnos könnyen odacsap. Ancsira főleg. Reméljük, hogy hamar leszokik róla.

Azért megviselte őt is Ádám születése. A csapkodás azóta van. Elég sokáig türelmes egyébként, de Ádám egy-egy nyűgösebb napján, amikor letenni sem tudom, elveszíti a türelmét, és jönnek a fetrengős sírások. :( És olyankor naponta sokszor elhangzik tőle, hogy: "Baba, ide, ide" - és mutogat a papaszánra, hogy tegyem be Ádámot és menjek vele "oda. oda", a gyerekszobába, be -  és közben teljes erőből húzza a kezemet.

Összenőttek egyébként nagyon, ők, a Lányok. Ha éppen nem civakodnak valami nagyon fontos, éppen mindkettőnknek ez kell játékon, akkor ők a világ legnagyobb barátai. Ha össze kell fogni ellenem, pl :) Mondjuk Villőt készülök altatni, ebéd után, előtte esedékes a peluscsere. És Villő menekül. Ancsi meg elbújtatja. És Ancsi nagyon sokat segít Villő körül is. Ruhát hoz neki, ráadja a cipőt, levetkőzteti, ha hazaérünk.

Ádám - a legfontosabb, hogy mosolyog :) És beszélget, gőgicsél. Továbbra sem szeret letéve lenni, de most kapott egy hintát, ebben szívesebben ringatózik, így tudok picit haladni itthon. Éjjel csend van, velünk alszik, ha éhes, cuppog és a kezecskéivel bökdös engem :) Nagyon jó érzés. Kb 5 kiló, és 58 cm. Nagyot nőtt :) Kaptunk kölcsön fürdetővödröt, kicsit ijesztőnek tűnhet a képen, de a legkisebbünk kifejezetten szeret így fürdeni :)

Mindig elhatározom, hogy mesélek, hogy hogy vagyunk. Aztán menetrend szerint közbejön valami, valaki, vagy csak szimplán lemerülök annyira, hogy egy mondatot nem bírok összetenni. Arról nem is beszélve, hogy elég változatosak a napjaink, egyelőre nincs nagy rendszer :) Főleg Ádám működik elég kiszámíthatatlanul...

A legfontosabb és legnagyobb örömöm, hogy a sírásokat nappalra tartogatja, éjjel, ha nem is alszik, csendben van. Általában azért alszik, néha megszakítja 1-1 étkezéssel, de ezek az alkalmak nem túl gyakoriak, és elég gyorsak, valamint nem fárasztóak, mivel alig kell megmozdulnom :) Van, hogy hamarabb visszaalszom, mint a fiatalember. Amikor nem alszik, annak általában én vagyok az oka, úgyhogy szavam sem lehet... pl a karfiol nem barátunk. És sajnos a körtelé sem. De érdekes, hogy nem sír, csak nyöszörög, feszeng és ropogtat a pelusba. Ami meglepő és furcsa, hogy előszeretettel választja a hajnali 4 óra körüli időpontot arra, hogy jóóól telerakja a pelusát. A lányok sosem örvendeztettek meg ilyesmivel éjszaka.

A másik nagy örömöm, hogy a lányok napi rutinja nem változott - Ancsi szívesen jár oviba (ha fel is ajánlom, hogy maradjon itthon, nem él vele!), persze nem alszik délután, viszont már éjszakára is megbízhatóan szobatiszta (éljenéljenéljen) legalábbis itthon. Villő alszik délelőtt-délután és éjjel is, az esti elalvása álomszerű (miután frdés után cumisüvegből magához veszi az esti italát, kézen fog, besétálunk a szobájukba, bekuckózik Ancsi ágya alá, a saját ágyába és már alszik is), a napközbeniekhez babakocsit használunk. Még Ádám születése előtti napon is a hátamon aludt el, úgyhogy nagyon örülök, hogy a babakocsival is megelégszik. Nem tudom, hogy mi lesz, ha nagyon vacak idők járnak majd...

A harmadik örömöm, hogy a kisember minden zökkenő nélkül befogadást nyert a családba. A lányok szeretgetik (khmmm... szóval, amennyire hagyjuk nekik), simogatják, ha nincs szem előtt, keresik. Villő első útja alvás után Ádám kiságyához, majd a mi ágyunkhoz vezet, és muszáj neki a kistesó mellé feküdni. Vagy rá, ha éppen úgy sikerül.

És ez a nagy szeretet az, ami meglehetősen fárasztó - nekünk, felnőtteknek, és bizony Ádámnak is. Legalábbis azt gondolom, hogy azért alszik Ádám álló nap, ha a lányok mamáznak, mint például ma is. Ilyenkor csend van, nyugalom, és minden megy, mint a karikacsapás - eszik-alszik-nézelődik, stb. Nekünk meg résen kell lennünk, minden pillanatban, mert Villő energiái, hogy finoman fogalmazzak, meglehetősen elsöprőek. Ráadásul dobál mindent, ami a kezébe kerül - és egész jól céloz... nekem a reflexeim meg félálomban is hibátlanul működnek :)

Nem sokszor voltam még egyedül a 3 gyerekkel, de bizony, amikor erre kerül sor, rájövök, hogy egyelőre ez nem wellness :) Főleg a fent említett szeretetkitörések miatt, de azért is, mert Ádám, ha a lányok itthon vannak, és hallja őket, meglehetősen nyugtalan. Én meg nem tudom minden nyikkra felkapni, ez eléggé bánt, hogy hármuk közül ő az, akinek a legtovább kell kitartania picibaba korában, de nem tudok ellene tenni. Még Villő is kicsi, vele is rengeteg a teendő. Az egyetlen hely, ahol mindig megnyugszik és fél perc sem kell hozzá, az a hordozókendő. De még nem vagyok annyira fitt, hogy álló nap hordozzam, tegnap 3X egy-egy órát vittem, és estére bizony éreztem, hogy ehhez gyenge vagyok még, érezzem is bármennyire jól magam akkor, ha nem vagyok (túl)terhelve.

Egyébként Villő rengeteget változott - megnőtt... babázik, altat, etet, és olvas. És ugye, ha elege van, akkor dobál. Ezzel nem nagyon tudunk mit kezdeni. Ancsi meg dacol - mintha nem hallaná, amit kérek, esetleg direkt az ellenkezőjét csinálja. És ezzel a sírba visz. Ugyanakkor nagyon megbízható, ha elmegyünk sétálni pl - ott elég egyszer szólni, hogy lassabban, vagy álljon meg. És rengeteget segít - zsepit hoz, segít Villőnek öltözni, kezet mosni, megterít. És ők ketten... most kezdik gyilkolni egymást :) - gondolom, hogy így nyilvánul meg a féltékenység. Minden játékon képesek összeveszni, csapkodják egymást (ezt nem hagyjuk, úgyhogy van vita bőven) az egyik pillanatban, hogy a következő percben hangosan viháncolva kergetőzzenek keresztül a lakáson, vagy fogjanak össze ellenem, hogy liluljon a fejem, mert direkt nem fogadnak szót :D

Szóval zajlik az élet, tanulunk minden nap :D

Reggel már hűvös az idő, tiszta harmat minden a kertben, jól esik kimenni. Minden zöld még, de már nincs olyan erős illata a nyárnak. Lassan tényleg vége van...

"Nyár végén" - ez volt a sztenderd válasz arra, hogy mikor érkezik a kisfiúnk. Ancsi ezt válaszolta, ha megkérdezték, hogy mikor születik a kistestvére. ÉS mi is ezt mondtuk, jobb híján. Nem nagyon tudtunk pontos dátumot, rakosgatta a doki a terminus időpontját augusztus 22 és 28 között. A méretek és a ciklus szerint is inkább a korábbi időpont volt a valószínűbb, de Villő születéséből kiindulva, számítottunk rá, hogy nem fog túl korán érkezni. És volt még egy indok. Azon a hideg, téli délutánon, amikor az orvosom is megerősítette a tényt, hogy újabb babánk lesz, már közölte, hogy nyugodtan keressek másik orvost, ha szeretnék, mert augusztusban ő szabadságon szeretne lenni. Nem sértődik meg, ajánl is mást, ha szeretném. Nem szerettem volna. Győzködött a 25. hétig, hogy nem akar egyedül hagyni, biztos nem keresek-e valaki mást addig, amíg lehet. Nem kerestem. Nem bántam volna azt sem, ha az ügyeletes orvosnál szülök, arra gondoltam, hogy harmadszorra mi új történhet velem? És különben is, Villőnél az utolsó fél órában láttam csak a dokit, addig Atti és néha a szülésznő voltak velem. Szülésznőt meg úgysem lehet választani, akkor meg min izguljak?

Persze lehet, hogy én ezt így gondoltam, de a szívem mélyén mégis szükségem volt az ismerős orvosra. Mert elmúlt a kiírás hete, elmúlt 28. is, az a nap, amikor már nyugodtan lehetett volna hívni a dokit, mert már itthon volt. De nem történt semmi, csak tartott a hosszú, forró nyár.

Szerencsém volt egyébként ezzel a nyárral. A közepe egész kellemes volt nekem. De a vége, az igazi kánikula, megviselt. Alig bírtam mozogni a hatalmas hasammal, izzadtam a legkisebb mozdulattól. Sok mindent nem tudtam itthon sem csinálni, főleg horgolgattam, olvastam, ha tehettem. A lányok nagyon élvezték Velencét, meg a kertben a vizezést. Nyűgös voltam és türelmetlen. Pedig tudtam, hogy élvezni kéne az utolsó pillanatokat, de nagyon hosszúra nyúlt pillanatok voltak ezek :D

Szóval augusztus 28. volt a kiírás dátuma. Hogy ne maceráljanak a kórházban az esetleges túlhordás miatt úgy, hogy az orvosom nyaral. Hogy ne kelljen naponta CTG-re járnom, ultrahangos vizsgálatra várakoznom. És azt mondta az egyébként túlhordást nem szerető dokim, hogy ennyi még pont belefér. Augusztus 30-án várt egy utolsó vizitre a rendelésén, ha addig nem szülnék, hogy megbeszéljük az indítást, megnézzük hogy vagyunk.

Pár hete már voltak jövő-menő, jósló fájásoknak nevezhető keményedésim, feszítő érzések alhas tájékon, derékba nyilaló érzetek. Ezeket a CTG fájásmérője nem mutatta ki, ha éreztem is valami ilyesmit a vizsgálat alatt. Úgyhogy lassan kezdtem hozzászoktatni magam az indítás gondolatához. Utáltam az egészet. Túl friss még az élmény, amikor Villővel indultunk reggel a kórházba, szülni. Olyan mű volt, olyan megrendezett. Nem természetes.

ÉS akkor, augusztus 30-án, hajnal 3 körül határozott, 6 percenként jelentkező fájásokra ébredtem. Felkeltem, megírtam a használati utasítást a lányokhoz - ki, mikor mit eszik-iszik, hogyan és mikor alszik, mit és hol talál anyu, ha egyedül maradna velük. A fájások jöttek, hol erősebben, hol lágyabban, de stabilan, 5-6 percenként. Gyakoroltam a légzést, de tudtam, hogy ezek rövidek még és nem is igazán erősek. Fél 5-kor beültem egy kád forró vízbe - ha rendeződnek az összehúzódások, 5-fél 6 körül már lehet hívni anyut és a vecsési barátainkat, hogy amíg anyu ide nem ér, legyen valaki a gyerekekkel, de nem volt erre szükség, a fürdő hatására fél hatra már csak 10 percenként jöttek a görcsök. Lefeküdtem és hétig aludni is bírtam, az egyre ritkuló összehúzódásokat már szinte kellemesnek éreztem. Örültem, hogy elindult valami, persze picit csalódott voltam, hogy leálltak, de abban bíztam, hogy talán az indítás réme távozott.

Reggel 10-ig, anyu érkezéséig egyedül voltunk a lányokkal. Bicikliztünk, sétáltunk. A görcsök eközben egyáltalán nem jelentkeztek, kezdtem azt hinni, hogy álmodtam. Anyu megjött, én leültem, és szépen, lassan megint előkerültek a kedves kis fájások. Ritkán, és szinte simogatva, de jöttek rendületlenül, kb fél óránként. Atti délre jött értem, hogy menjünk a dokihoz. A CTG jól sikerült, mint mindig, valami apró méhtevékenységet is fel lehetett fedezni a görbén, de legjobban az tetszett, amit a doki a belső vizsgálattal megállapított - kinyílt a méhszáj, már 2 ujjnyi. Ez így magában persze vicces. Van, aki hónapokig 2-3 ujjnyira nyitott méhszájjal szaladgál. De nekem ilyen még nem volt. Ancsival szűk 1 ujjnyi, Villővel totál zárt méhszájjal érkeztem a szülőszobára. Doki mondta, hogy szuper, másnap reggel hétkor vár a szülőszobán, megrepeszti a burkot, tovább nem mert várni. Azt azért még hozzátette, hogy azért nem lepődne meg, ha tönkre vágnám az éjszakáját :) Délután 2 óra volt.

Hazafelé bementünk Atti munkahelyére, bájcsevegtem a kollégákkal, ilyenkor vicces, mert a téma eléggé szűkre szabott, szülésélményektől volt hangos a társalgó :) Fél négy körül értünk haza. Atti belevetette magát a játékba a lányokkal, bringáztak, kerteztek, szomszédoltak. Anyuval leültünk a nappaliban, beszélgettünk. Tervezgettünk, hogy hogy legyen. Kértem, hogy maradjon itt, mert reggel 7-re be kell mennünk. Megállapítottuk, hogy fura, hogy hasonló a forgatókönyv, mint Villővel - akkor is itt aludt velünk az utolsó nap.

4 óra körül olyan erővel érkeztek a hullámok, hogy fájás közben már nem esett jól a beszéd. Mondtam is anyunak, hogy készüljön fel, lehet, hogy nem lesz ebből indítás, egyedül maradhat a lányokkal hamarosan. Megint a jó öreg kádas megoldást választottam, hogy eldöntsem mennyire komolyak az összehúzódások. Fél 5-kor ültem be a kádba. Villő néha benézett, ilyenkor labdáztunk (2 fájás között), vagy a vödréből locsolgatta a pocakomat (fájások alatt). Ha nem volt bent, próbáltam lazítani. És az összehúzódások csak jöttek és jöttek. Már 3 percenként éreztem őket, de valahogy nem éreztem az elemi erejű sodrást még. Féltem kiszállni a kádból, féltem, hogyha kijövök, eltűnnek megint. Fél 6-ra kihűlt a víz és kénytelen voltam kikászálódni. És akkor, ahogy megszűnt a meleg, lazító közeg, már éreztem az elemi erőt is. Kicsit meg is ijedtem, mert nem ritkultak, stabilan 3 percenként jelentkeztek. Lassan felöltöztem, közben hallottam, hogy Attit áthívják a szomszédba, de éppen nem tudtam szólni, hogy ne menjen sehová, mert jött egy görcs. Felöltöztem és indulásra készen kiabáltam Attinak, aki szegény elég rémülten vette tudomásul, hogy tényleg menni kell. Az összes szomszéd végig asszisztálta az indulást, gondolom a torz fejem eléggé nyilvánvalóvá tette, hogy nem nagyon siettük el a kórházba indulást :)

A kocsiút borzalmas volt. 5 óra 50 volt, amikor indultunk, nem mondhatnám, hogy száguldottunk volna. Azért szerencsére haladt a forgalom, ha lassan is. De a fájások egyre erősödtek, már nem bírtam hangtalanul őket, zümmögtem közben, az segített. A combomba is kisugároztak a semmivel össze nem hasonlítható tágulási fájások. Nem szeretem őket. Hiába tudom, hogy ezek segítenek a babának, hogy ezekkel kerülünk egyre közelebb a találkozáshoz, ezek a fájások alattomosak - teljesen ki vagyok nekik szolgáltatva, mindig így érzem. 6 óra 30 körül értünk a kórházhoz. Villő születése után tudtam meg, hogyha szülni jövünk, akkor beengednek a parkolóba, nem kell fizetni a parkolásért. Ennek az infónak a tudatában a főbejárathoz mentünk, hogy engedjenek be minket. Nem engedtek, hátra küldtek a mentős bejárathoz, hogy ott lehet bemenni. Ott sem engedtek be, mondta a portás, hogy bevihet Atti, de aztán ki is kell hajtson, nem lehet civil kocsi a kórház területén. Klassz. Szerencsére volt a bejárat előtt egy üres hely, oda letettük a kocsit, a parkoló órával nem foglalkoztunk. Reménykedtünk benne, hogy csak hatig kell fizetni.

Felküzdöttük magunkat a szülőszobára, becsengettünk, cipővédőt vett fel Atti, amikor jött egy szülésznő, hogy miben segíthet. Vicces kérdés. Kinyögtem, hogy szülni szeretnék. Oké, vegyek cipővédőt én is. Na ne - összefüggő fájásoknál vegyek olyan vackot a papucsomra? Kizárt. Kiléptem a papucsból, szerencsére nem kötözködött tovább. Jókor érkeztünk, éppen a váltásra, úgyhogy friss szülésznőt kaptam. Megvizsgált, bő 2 ujjnyit mért, mondta, hogy szól a dokinak, nehogy lekéssen engem is, mint a délelőtti kismamáját, majd magunkra hagyott minket egy szülőszobában, hogy az osztályátadáson részt vegyen. Ráültem a labdára, jó puha volt, Atti mögém, és a fájásokkor a keresztcsontomat masszírozta. Ez jól esett. És nem bírtam ki, muszáj volt hangot kiadnom. Ekkor még azt hiszem, hosszú, zengő hangokat hallattam, kicsit, mintha dúdoltam volna. 7 után visszajött Rozi, hogy megint megvizsgáljon, és előkészítsen (=beöntést adjon). No, nem készített elő, mert annyira sűrűn jöttek a fájások már, hogy értelmetlennek érezte. Fél 8-kor befutott a doki, megrepesztette a burkot. Innentől az ágyon voltam, oldalt feküdtem, képtelen voltam felkelni, annyira lebénítottak az összehúzódások. Mondogattam magamban, hogy "nyílik a méhszáj, eltűnik az akadály, gyere kicsi fiúnk, gyere kicsi Ádám" és közben egyre hangosabban "énekeltem". Lassan beértünk a kitolási szakaszba, kb 8 óra lehetett. Nem volt olyan határozott a két szak közti határ, mint Villőnél. Továbbra is éreztem a tágulási fájásokat, hiányoltam a megkönnyebbülést, amire a lányok születéséből emlékeztem. Ráadásul a fájások egyre ritkábban jöttek - újabb rettegett szó: fájásgyengeség. És jött az oxitocin infúzió. Csak egy adag és csak az utolsó 10 percre. Ahogy az oxi hatni kezdett, Ádám hihetetlen sebességgel megindult és gátvédelemben, 8 óra 39-kor, 3900 grammal és 56 centivel megszületett.

Atti vágta el a köldökzsinórt, a kicsi fiúnk meg csatakosan és gyönyörűen a mellkasomon landolt. Sírt, nagyon. Gondolom megviselte a gyors érkezés. Akkor is sírt még, amikor felöltöztetve visszahozták. Amíg a doki az egy öltést igénylő horzsolásomat bestoppolta, Atti dajkálgatta őt. Aztán a csecsemős nővérke kihámozta a pólyából és segített mellre tenni. Hatalmas élmény volt, hogy a szülőszobán már szopizott. Nagyon fáradtak voltunk már, fél 11 körül elvitték, majd negyed óra múlva engem is áttoltak a szobába. Most sajnos nem tudtam lezuhanyozni rögtön a szülőszobán, mert a kádas foglalt volt, de ugyanúgy saját lábon közlekedtem, mint Villő születése után.

4 éjszakát töltöttünk a kórházban, mert Ádám este született. Hosszú volt a lányok nélkül, hosszú volt a baromi magas ágy, a kevés hely és nagy meleg miatt. De már szombat délután óta itthon vagyunk, és szokjuk az új, pörgős, nagycsaládos életünket. És nyár vége van, nekem való idő :)